„Ma van az üdvösség napja”
2024. december 29.
„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az ÚR –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok. Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. Ha kerestek majd, megtaláltok engem, ha teljes szívből kutattok utánam.” Jeremiás 29:11-13.
Kedves Gyerekek! Ma ugyanazt az igét olvastam fel, amit két héttel ezelőtt. Most nem az egész igére szeretném felhívni a figyelmet, hanem csak arra: „reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok.” Mit szán nekünk az Úr? Mi ez a reményteljes jövő? Amíg az ördög azt szeretné, hogy az életünk a kárhozatba jusson, az Atya elküldte az egyszülött Fiát, hogy megmeneküljünk. Az embernek a bűnbeesés óta kisiklott az élete. Bejött a halál a világba, és ez a kárhozatba visz minket Isten nélkül. Foglalkoztat Titeket az üdvösség kérdése? Mi lenne Veletek, ha ma az Úr előtt meg kellene állnotok? Sokan azt gondolják, hogy van idejük, és majd később döntenek az Úr mellett, de nem biztos, hogy lesz lehetőség később erre.
Szeretnék egy rövid, tanulságos történetet felolvasni arról, hogy mi az ember felelőssége ebben a kérdésben. Álljon most itt a történet.
Kedves Gyerekek! Az Úr türelmes az emberekhez, mivel még ma is tart a kegyelmi idő. Istennek az a célja, hogy minden ember üdvözüljön, és az igazság ismeretére eljusson. Nyitva van az út az Úrhoz Jézus Krisztuson keresztül. Pál apostol mondja a korintusi gyülekezetnek: „Vele együtt munkálkodva intünk is titeket: úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták Isten kegyelmét. Mert ő mondja: „A kegyelem idején meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek.” Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!” II. Korintus 6:2
Ámen
Uherkovich Zoltán
2025. január 12.